Belán Emese

Dr. Belán Emese
orvos, jógaterapeuta
Gyerekkorom óta foglalkoztat az emberi test működése – egyszerre vonzott a jóga és a gyógyítás világa. A jógával már fiatalon találkoztam, és szinte ezzel egy időben született meg bennem az elhatározás, hogy orvos leszek. Azóta is ez a két út – a tudomány és a belső megismerés – kéz a kézben halad velem. Jelenleg sürgősségi osztályon dolgozom, ahol nap mint nap szembesülök azzal, hogy mennyire sok megelőzhető probléma vezet végül akut állapotokhoz. Ez még inkább megerősített abban, hogy az egészségmegőrzésre, az öngondoskodásra és a tudatos életmódra kell helyeznünk a hangsúlyt – mielőtt baj lenne. Ez a szemlélet vezetett el az életmódorvosláshoz, amely a megelőzésre és a gyógyulást támogató életvezetésre helyezi a hangsúlyt – és tökéletesen összecseng a jóga alapelveivel. Az évek során a nyugati orvostudományt, a jógát és a jógaterápiát egyaránt tanulmányoztam, és ma már igyekszem integrált szemléletben dolgozni.
Hiszem, hogy a test és a lélek egységet alkot, ezért a gyógyuláshoz is teljes emberként kell közelítenünk. Célom, hogy segítsek azoknak, akik szeretnének visszatalálni a testükhöz, megérteni annak jelzéseit, és megtanulni, hogyan tudnak önmagukért felelősen, szeretettel gondoskodni. Személyre szabott tanácsokkal, gyakorlati technikákkal, stresszkezelési módszerekkel és életmódbeli iránymutatással támogatom a hozzám fordulókat az egyensúly felé vezető úton.

    Comments are closed