Mahesh-nak hívnak, polgári néven Bágyi Andrásnak és a MahaYoga útját járom mely egy Kundalini út. A ma nyugaton közismert Kundalini jógától annyiban különbözik, hogy itt ráhangolódunk erre az energiára, nem pedig “használjuk”, vagy ébresztjük. Ő használ minket.
Ez az energia a mester áldása és az út által erősödik fel a gyakorlóban, és ennek a gyakorlásnak a Guru Gita, az esszenciája, mely a Guru elv mindent átható erejéről szól.
Amikor a Guru Gitá-t énekeljük, ennek a Guru láncnak az energiája jelenik meg a térben, és aki nyitott rá, abban spontán megjelenhet a Kundalini mint belső mester…megmutatva a csakrák, az ászanak vagy a légzés titkát…
A Guru Gita rendszeres gyakorlásával, az elme egyhegyűvé válik, elcsendesedik, és egy mély belső csend jelenik meg bennünk, amiben felfedezhetjük, hogy a szívünkben ott ragyog az Örökkévalóság soha el nem múló fénye.
Utána egy rövid meditációt végzünk, hangsúlyt fektetve a belső energiaközpontokra, csakrákra. Ez a kollektív térben tovább fogja bennünk erősíteni azt, hogy bár különböző formákban létezünk, a mindenség, a Kundalini (Szent Lélek) mindent és mindannyiunkat átjár….s ott már nem kellenek szavak.
Várlak sok szeretettel
Mahesh