Materialista alapokon nyugvó, mérnöki gondolkodással indultam útnak, de olyan jelenségekkel találkoztam, mint a telekinézis és a hipnózis, amelyeknek hatására megkérdőjeleztem mindazt, amit fizikából és biológiából az iskolában tanítottak. Ilyen formán, hogy a világot kettéosztották tudományos és spirituális – azaz nem tudományos – részre, az élet útján elinduló embernek esélye sincs eligazodni a világban. Ennek a kettősségnek a feloldásában szeretnék segíteni úgy, hogy a materialista ember bepillantást nyerhessen a spirituális élet lényegébe, felismerve, hogy ez teljes összhangban van a fizika törvényeivel, valamint a vallásos ember is átláthassa, mi az, amit a vallások eltorzítottak, félreértettek vagy elfelejtettek az évezredek során. Egy jó, érthető és szerethető világképet szeretnék átadni, ennek minden gyakorlati alkalmazásával, meditációkkal, öngyógyító és mások gyógyulását segítő képességek kifejlesztésével, és ezzel hozzájárulni a következő Aranykor megteremtéséhez.